Az kurvaélet, hogy én már nem mondok anyámnak semmit. Ma délután felhívott, szóba került, hol vagyok, mondom, Szabolcs levágta a hajunkat (húgét is), erre elkezdte mondani a magáét, hogy már megint, és hogy nem vagyok normális, és az egyetlen értéket is elrontom magamon (ezért az utolsóért külön megérdemelné, hogy ne szóljak hozzá hetekig).
Én már nem szállok vitába vele, egyszerűen csak elbúcsúztam és leraktam. Most kezdjem neki magyarázni, hogy a szemembe lógott a frufrum, és nem akartam én elbarmolni, meg hogy az egészből vágatni kellett, mert száraz a vége? Hát hülye azért nem vagyok.