Azért nem aggódom különösebben a holnapi ultrahang miatt, mert csakis akkor fáj a hasam, ha itthon ülök, kvázi tétlenül. Ha órám van, önkénteskedem, bulizom, vagy éppenséggel arról osztom az észt a Krisztinek, hogy én milyen beteg vagyok, sosem tűnik fel, hogy bármi bajom lenne. Szóval minden jel arra mutat, hogy most is csak fölöslegesen nyígok.
Mondjuk nem ártana leszoknom néhány szemét kajáról...