Vágvölgyi könyve (1989) nekem dupla időutazás.
Visszavisz egyrészt a rendszerváltás évébe, a MaNcs alapításához (bár még csak júniusnál tartok - Nagy Imre temetés, Ellenzéki Kerekasztal), másrészt felidézi 2002-t, mikor is a szakdolgozatomat írtam (a narancsos stílusról, tehát nagy részben Vágvölgyiről), és persze 2003-at is, mikor pár hónapig a Narancsnak dolgoztam (a Vagesz sajnos akkor már nem volt ott).

Zseniális fazon, egyébként. Szégyentelenül egomán, beképzelt alak, igaz - ahogy harmadik személyben ír saját magáról a könyvben -, ezzel ő is tökéletesen tisztában van.

Szóval visszakapcsolom az Európa Kiadót, és olvasok tovább.