Most

Képzeljem azt, hogy felkért a Litera, teljesen érdemtelenül, hogy egy hétig írjak netnaplót. Így talán nekiülök, és kicsikarok magamból kétflekknyi ént.

A valóság persze másról szól: nem a Litera, hanem egy másik online magazin keresett meg – a két oldal minősége Makó-Jeruzsálem viszonyban áll, de a lényeg ugyanaz: írnom kell. Ráadásul megint Kukorellyt olvasok, és ő is megihlet.

De most netnaplózom, nettó 3600 leütés, személyes részletek, hétköznapi csacskaságok fontossá avatása, belterj. Kezdjem ott, hogy lassan dél, és én játszósban ülök a gép előtt, az üres kávésbögrém a bal kezemnél, meg kéne ennem a müzlim.

Az az egyik legnagyobb problémám önnönmagammal így írás közben, hogy egyrészt nem tudok jól gépelni, tehát sok hibát ejtek, másrészt helyesírás-fetisiszta vagyok, és muszáj visszaugranom és kijavítanom a félreütéseket, ami viszont kizökkent, gyakran elvesztem a fonalat, elfelejtem, hogyan akartam befejezni a mondatot, vagy akár a bekezdést.

Érződik-e stílusomon, hogy sok Németh Gábort olvasok? Vágvölgyit, Kukorellyt? Palahniukot?

Lassan fogy a müzli. Hónapok óta keresem az ideális reggelit, de hol a müzlivel, hol a joghurttal lövök félre. Azt a londoni ízt keresem, a ropogósságnak és a krémességnek emlékeimben maradt tökéletes elegyét, egyelőre azonban vesztésre állok. Menjek ki Londonba, mondasz valamit.

Délután fodrászhoz megyek K-val. Le akarom vágatni rövidre, de nem merem. Ha nem áll jól, ami erősen esélyes, hónapokat kell várni, mire visszanő. Úgy döntök, a hossz marad, és visszafestem barnára., csak akkor lépek drasztikusat, ha szakítunk. De rémes fejjel hogyan fogok új valakit találni?

Ma nincs más dolgom, csak a hajam és K. Utóbbi most nincs itt, de nemsokára visszaér. Most szeretek várni. Egyébként nem, de most jó. Ez most egy szünet a saját ki szöszmötöléseimre, levélírás, Facebook-böngészés, aztán majd lezuhanyzom, elmosogatok, rossz zenéket hallgatok. Talán jókat is. (De ki dönti el, melyik melyik? Ha én, akkor miért hallgatok rosszakat? Lehet tudatosan szeretni a rosszat? Ha a válasz igen, akkor megnyugodtam, mert akkor engem is lehet.)

Már egy hete önutálok, de nincs kedvem megindokolni. 

Az egy flekk már biztos megvan, elégedetten felállhatok, és összehajtogathatom a ruhákat.